"Minden idők legnagyobb árvize."
"Legcsapadékosabb nyárelője."
"Legmagasabb folyói."
"Legpusztítóbb árvize."
Ezek szoktak elhangzani.
Nagyjából fedik is a valóságot, miután ott jártál, tudod, hogy így van.
Megjöttem.
Megcselekedtem.
Kellett.
Csütörtök este, a Híradó után döntöttem el: Nem tudok itthon ülni a pesti kis lakásban tovább!
Valamit tenni kell!
Megfogalmazódott a körlevél, amelyet akit csak tudtam, elküldtem.
Felhívás: Irány Edelény és környéke!
Meglepően kevés válasz érkezett...:(
Viszont sokan szimpatizáltak, volt aki szomorú volt, hogy nem tud velem tartani, volt aki csomagot készített és ajánlott föl, hogy vigyük le. És mindenféle felajánlások éreztek. De végül egyedül vágtam neki. Vonattal. Így a csomagosokat átirányítottam a Vöröskereszthez (ezt még Te is meg tudod tenni kedves olvasó: 06-1-374-13-00)
De akkor nézzük az elejéről e kisregényt:
Szombaton, sajnos éjbe nyúlt a kirucc (mondjuk úgy: Szolgálatban voltam) :-/ Így aztán déli vonattal tudtam csak elindulni szombaton.
Ledöcögés csigázó órái, majd Miskolcon telefonálgatás a Katasztrófavédelemnek, a Szeretetszolgálatnak, az egyes helyi aladdig beszerzett telefonszámokra, kontaktoknak, védekező koordinátoroknak, ilyesmiknek. Aztán jött az ukász:
Eljutni sem Ócsanálosra, sem Ónódba, sem Edelénybe és környékére nem lehet, ezért maradt Felsőzsolca.
Tiszai pu.-on várakozás (Mitől Tiszai, amikor innen xtíz kilométerre van a Tisza? - OK, én vagyok a buenkóu: „Nevét építtetője után, a Tiszavidéki Vaspálya Társulatról kapta” - Amúgy gyönyörű épülete van, érdemes rápillantani. http://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszai_pályaudvar).
De visszatérve:
Felvetült:
egyáltalán mennek-e még a vonatok? De végül késéssel, de jött. És irány: Felsőzsolca.
Meglepő közelségben, alig 5 perc vonattal: De mondhatjuk: Egy másik világban volt akkor már... Fél négy felé járt az óra, szép napsütéses meleg idő (idén alig páradszor...) és a vonat döcögvén átment az M30 alatt, majd pedig jött a Sajó hídja....Elképesztő látvány:
Az alig 10 méter széles Sajó amíg a szem ellátott csak barna tajtékkal tört előre....folyt-folyt-folyt, kilométer szélességben, hömpölygött...Fák derékig, tetőig vízben...és amit ért, azt elvitte, elsodorta, felszakította...Elképesztő látvány.
(A Sajó hídjáról)
Micsoda nyitány....
Majd száraz töltésen bedöcögés Felsőzsolca állomásra.
(Itt jól látható mily közel is Miskolc, és az állomás inkább Alsózsolca,mint Felsőzsolca. Valamint hogy pár kilométerre a falu mögött ott a baljós Hernád is... Forrás: GoogleMaps)
Leugrás, osztán akkor merre is lehet a falu? - fejvakarás.
Elindultam hát az egyetlen úton, szerencsémre épp jött egy a koszosmattbézsre fakult barna Kadettjánál éppen idősebb erősen barnított fickó (Mihály). Leintettem és bevitt Zsolcára. A sztori szempontjából lényeges: Egyedül csakis ebben az autóban volt félelem szívemben e hétvégén, ugyanis az úr kb. 40 lehetett...az autó korát ebből szépen le lehet számolni... Valamint ekkor már hatalmas katonai Ural-ok és utászok rohangáltak a falun át 80-90-nel rendőri szirénával és leszorítva minden szembejövőt a patkára...szép mutatvány volt.
Mindegy, bevitt: Zsolcára. Alsóra.
Nu, ekkor tudtam meg, hogy nemcsak Felsőzsolca van, hanem van alsó is (logikus, bár nem feltétlen mert Alsótold sincs, míg Felsőtold igen, tehát nem mindig egyértelmű az ilyesmi).
Mindegy nekem. Ahol homokzsákot kell pakolni, ott ott a helyem.
Az Önkormányzathoz betrappolva sikeresen belebotlottam és belekajabáltam egy induló esküvőbe, amolyan énformán finoman:) Sebaj. Nem volt kiírva, illetve a pár is kinézett 15 és 16 évesnek (tudom, annyi évesen nem lehet, de az előítéletek - bőrszín már megint...szörrrrrnyű vagyok) Mindegy, nem volt kiírva, meg ki gondolná, hogy ilyenkor esküvő, de árvíz ide vagy oda, a több héttel előbb lefoglalt házassági időpontot azért nem tolják el, majd csak ha kopogtat a folyó, ügyebár a lagziban.
Egy hölggyel (Jutka) találkoztam, ő tartotta az ügyeletet ott a hivatalban.
Meglepődött: „Pestről??”
Igen, kiskezeit csókolom, Pestről.
És jöttek volna még:
Ha ráértek volna, ha nem lenne család, akivel dolog, vagy akiért nem biztos, hogy megéri árvíz sújtotta helyre kockáztatni, Vagy... nem látták, mert a TV nem adja vissza, mi is van itt.
Számom felírta, én is megkaptam 4-5 számot (jegyző, aljegyző, övét és még (naná, hogy ilyenkor telik meg a telefonom névmemóriája), és aztán a cuccomról tanakodtunk ami végül maradt a hivatalban, illetve a jegyző asszonnyal telefonon történt egyeztetés után meglett az „állomáshelyem” is.
Tanakodás: Mit vigyek magammal?
Volt nálam cucc: Ügyebár Laci barátom (powered by osan) segedelmével nagy nehezen beszerzett 46-os gumicsizma (mert mindent levittek Pestkörnyékről is oda), sok kaja, meleg ruha, váltásruha (komplett), hálózsák és tisztálkodószerek.
Mit tudtam én péntek este, hogy másnap hová jutok, lesz-e áram, víz, fedél, bármi?
Tanakodás: Mit vigyek magammal?
Jó kilométerre lettem kihelyezve. Hát ennyi.
Végül a szerelőnadrág, amiben mentem maradt, pólóban és kistárca, zsepi, rágó, telefon, 'komboloi' a zsebbe (görög imalánc(hoz hasonló készség)). És baseball sapka.
Minden ami kellhet:)
Víz, kaja ígéret szerint van lent (víz még sok is ;) ). Hát rajta.
Két alig tizenkét éves forma srác jött épp be, kértek „Árvízvédelem” táblát a kocsijukra, hozták vitték az embereket, szakadt zsigulival, de hát ilyenkor nincs az az idióta rendőr aki ezen szőrözik, örültek, hogy volt aki hozza-vigye az embereket és anyagot, zsákot, stb.
Ők vittek ki a „Sárkányhoz”.
Nem röhög: Egy, illetve A kínai ruhabolt neve (itt olyan a szegénység, hogy még ez is tönkrement).
Egy házat raktak körbe zsákokkal, és robotolt hangosan a benzines szivattyú.
Kétharmadig elrakott homokkupacban álltak beleállítva a lapátok, kb. 20 zsák állt harcra készen, míg a védmű 1 méter magasan állt a kert előtt és mellett...védve a házat, és belülről fröcskölt ki elég beteg hangon a kiszolgált szivattyú.
Itt teljesen normális a cigánforma emberek léte.
Szerves részei a társadalomnak, az utcaképnek, csak Pesten hisszük azt, hogy ez marginális probléma (bocsánat, nem egyszerűen probléma, nem akarom degradálni, nevezzük jelenségnek, demográfiai jellemzőnek, stb.).
Tehát a társaság egyharmada jólelkű elcseszett cigánygyerek volt.
Az egyik bandzsa, a másik féleszű. De ahogy néztem, a magyarok is (ők is magyarok, bocsánat megint) hasonlóan lerobbant átlag magyar szavazópolgárok voltak. Fele alkoholistának látszó, a másik fele az is.
De Emberek. Jólelkűek, egyszerűek, de őszinték. Semmi sallang meg hámozás, meg ilyesmi. Tök jól kezelték egymást, és az érezhető ellentét csak a háttérben lappangott: Amikor kellett összefogtak, egy volt a cél.
A víz a zsákfal tetejétől 20 centire volt: Mint mondták:alig egy óra alatt 10 centit jött feljebb.
(Ez valaha egy kert vége volt, a Sajó jó száz méterre a kert végétől csordogál normál estben, méterekre lentebbi magasságon)Nehezen tudtam mitévő is legyek, cipőmet ledobtam a fűbe, felhúztam a gumicsizmát és tébláboltam, az oda kirendelt társaság fele csak állt, aztán örömmel vetettem rá magam a homokzsákokra, mikor felállt a lánc és adogattuk egymásnak a zsákokat. De 10 kellett csak... majd téblábolás, kötődés keresés.
Végül azért csak ott lettem, észrevevődtem, és a homokzsákokra ülős pihizés közben csak elindult valami, valahogy.
Csak én feleslegesnek éreztem ittlétemet 10 perc után. Telefonáltam egyet a kapott számokra, de intettek, hogy inkább pihenjek, mert hajnalig lehet hogy nem lesz megállás, még 40 centit ígértek azestére....
Aztán jött egyik fickó, a hírhozó: Gipsz Jakab házánál nincs semmi védmű, a víz meg csak jön: Vmit csinálni kéne, legalább menjünk páran nézzük meg.
100 méter séta a főóton, közben szirénázva jöttek-mentek a konvojok nagyfontosan, nagyrohanvást.
Odaérvén a gazda portájára, hát, egy mélyedésben volt a ház, a lejtő mentén lefelé a Sajó...vhol a fák mögött...elvileg, mert gyakorlatilag már a kerítés alatt volt.
Az alatt meg egy ócskástelep, kibelezett Csepel teherautókkal, olajoshordókkal, cementes raklapokkal, és minden szirszarral egy garázscsarnokban.
Ott már bent a víz, habár még targoncával próbáltak mindent elmozgatni, jobban mondva: Felmozgatni.
A felszomszéd gazda portáját pedig meg kellett védeni. Mert víz csak jött egyre feljebb.
Jött a vízügyis: Megnézte: kimondta hová kell a homokzsák sor, és akkor intézve lett a homok is, zsák is, lapátot meg áthoztunk 'amunnan', ahogy ők mondják :)
Jött egy telefonos nagyfarú fontosasszony is (bocsánat a képszerű leírásért:), biztosan jó ember és sokat tett, látszott régóta fárad már ő is), kifaggatta a lenti telep ottlévőit, hogy olaj, veszélyes hulladék, bármi egyéb van-e a roncsokban, a telepen, de azok már leengedtek, elraktak minden ilyesmit.
Lassan megjött a 16 köbméter homok, azt 4 tengelyes „kis” teherautóval befarolták a telepig le (ezek a billencs sofőrök hogy tudnak bánni ezekkel a 20 tonnás jószágokkal, elképesztő...) kiöntötte a homokot, jött zsák is egy 500 darab, Aztán kezdődött a tánc.
Mi bementünk a gazda házának fóliát fektettünk, és láncban beadogattak pár száz zsákot. Végigraktuk a ház mellett és keresztben a kerten, nehogy megkerülje a védművet a víz. Mert az olyan.
Lánctagból hamar a sor elején találtam magam, végül kis kardoskodás után a gazdával, hogy végig kell rakni a kerten is keresztbe a védművet, mert a víz megkerüli (szerinte a vízügyes nem mondta, akkor minek... Az emberek olyan hülyék! A józan paraszti eszet hol osztották, ahol ilyen kevesen voltak ott? Még a garázsból (mély) is alig akart kiállni a 206-os peugeot-val, mert hogy oda biztos nem megy be a víz...garázsba! Oda megy be először, meg pincébe....ehhhh...emberek....). Szóval elől egyik jólelkű értelmes apámkorú fickó (Lajos) megmutatta hogyan kell rakni a homokzsákot. Nem egyszerűen csak odabaxuk oszt jóvan. Ráhajtani a zsákot a földdel teli részére, átfordít, és ilyen kispárna formára formázva tenni rá a zsákfalra, aláhajtva a zsák száját. Odabaxva, hogy tömítse mindenhol az alatti-melletti réseket, de mégis rendezetten álljon.
No, kétszázadikra már megy is az embernek, mint a karikacsapás. :)
Végeztünk. A nap már ereszkedőben volt. A víz pedig csak kúszott egyre följebb.
A gazdasszony megitatta az embereket vízzel és a kert elöntése előtti percben leszedett utolsó három szem eper (amit nem tiportak szét a gumicsizmás talpak) egyike landolt a számban...majd jött a víz és alig két órával később a borsónak sem látszott ki a teteje, ahol előtte száraz lábbal járkáltunk még.
(A cica is vigyázva vette birtokba az új képződményt addigi territóriuma közepén, és viszolyogva vette tudomásul, hogy azon túl csak víz, víz, víz és víz... és sajnos lassan azon belül is :( )
Kint a telep felett, a ház előtt is kellett egy védmű keresztben. Ez már sokkal több zsákot jelentett, de ami a nagyobb gond volt, hogy a lent a telepnél leöntött homokot kezdte körülölelni a víz...
Nincs is jobb, mint csurom vízes homokot lapátolni, majd zsákban elcipelni 20-30 méterre... Nomeg: Minden szem homok kincs, hiszen ki tudja lesz-e még?...
Nekiestünk, mint Tót az anyjának és aprítottuk: egy lapátol (pl. én:) ), egy tartja a zsákot (ez tipikusan nő), egy előkészíti-kinyitja visszahajtja a zsákot a tartónak (ez is asszonymunka), egy pedig hurcibálja elfele a kész zsákokat mellőlünk (ez persze férfiember).
Hát, itt aztán mindenki dolgozott komolyan.
Nem volt itt férfi meg nő,meg udvariasság:
Jött a víz, lapátolás volt, hurcibálás, és alázat. Hatékonyság.
Volt aki sportcipőben a bokáig érő iszapban, lány létére. De nem volt kecmec. Csinálni kellett. Miközben ő maga is aggódott rokonaiért, a tanyán rekedt állatokért...stb.
Hogy őszinte legyek itt már csak mi dolgoztunk, a cigán urak visszamentek az eredeti helyre, ahol a ház körüli gátat őrizték...nem kenyerük a lapátolás, de nem vette senki zokon, végtére is oda voltak beosztva. Az oda beosztott magyarok meg itt lapátoltak, de hát valahogyan csak el kellett osztani két helyre a munkaerőt, a megmondóemberek meg amúgy is a fehérek közül voltak, azok maradtak hát.
És csak raktuk és raktuk a zsákokba a homokot.
Végül már én is középcsizmaszárig lépdeltem a barna sáros vízben...
Percenként három-négy zsákot raktam meg. Nem volt lazsálás mellettem.
De hát ekkora darab ember simán betol ennyi földet ennyi időt alatt. És jól dolgoztak a kezem alá (Ritus?).
Végül csak majd' elfogyott a 16 köbméter... Elfogyott a zsák, egy 20 zsáknyi homokot ottkárhoztunk.
Legyen a vízé.
(Szomorú naplemente)
Érkezett nejlon is, lerakták, majd reá pár sor zsákot...de elég bután, mert hát:
Lerakod a nejlont hosszában. És érdemes a nem a víz felőli oldala felé rakni végig a zsákot, mert: Amikor visszahajtod rá fel a nejlont, akkor a víz majd szépen rányomja a zsákra. Ez gy logikus, de ők fordítva csinálták (ez van, ha nincs ott egy karizmatikus megmondóember) mert így meg ha a zsákon átszivárog a víz, akkor mi tartja meg a nejlont befelé?? Semmi... Mindegy, ez itt nem egy fontos védmű volt. De azért a biztonság kedvéért meg kellett csinálni.
(Kis szusszanás a csatárláncban. Ezt mind mi raktuk meg egy-két óra alatt. Nagyrésze már kirakva volt ekkor védműnek)
Érdekes észrevétel: Hogy hogyan leszel vadidegenként megmondóember.
Logikus végül is, hiszen egyszerű pszichológia.
Az ottani megmondóemberek („na gyerekek csináljuk így és így”) mind vagy tanár volt az egyik, a másik igazgató (gondolom iskola), a harmadik nem tudom, szóval ilyenek.
De a többi ember még ha tudta is mit kell csinálni, egyik sem emelte hangját és irányította az „élő gépsort”, sokszor csak állás volt és várás...valakire, hogy mondjon valamit. No a jó projektmenedzser, aki eleve vezetői vénával született e földre hamar nem bírja a tétlenséget, miközben csak annyi kell, hogy akkor 'kezdjük el', 'álljunk le', 'ide-oda-amoda', stb..
És egy idegentől elfogadják az instruálást. Vagy, mint írtam azoktól, aki tiszteletbeli, respekttel rendelkező polgárok. Mert a szomszédtól nem ('Mit magyarázol már nekem Pityukám”, stb.)
A lényeg:
A homokot kimentettük a vízből, a zsákok feljebb vártak.
És vártak.
És vártak.
És vártak...
Ugyanis a lenti telep tulaja még nem jött meg a teherautóval felpakolni a cementjeit, cuccait...addig nem lehet keresztbe rakni egy homokzsák falat... :-/
Végül megjött, be tengelyig a vízbe megfordulni (orosz technika) és mire feltargoncázták a cókmókot...) Addig szúnyog hessegetés, SMS írás a homokzsákon ülve. Sajgó kéz masszírozása, és a fák mögé lenyugvó nap fotózása. És lassan, de érezhetően a víz felől felfelé kúszó csontig hatoló típusú hűvös levegő elöli kénytelen elhúzódás (pulcsi a pakkban a hivatalban :) )
Nagy nehezen végzett. Egy óra volt.
És akkor még mielőtt eloszlott volna mindenki haza, megraktuk a falat.
Én álltam a lánc elején: Háládatlan feladat, mert a vizes földről a vizes homokkal teli zsákot felemelni derék-kézmagasságba...tempósan. Nem egyszerű, főleg a védekezés 5. órájában, megállás nélkül.
Semmi gond: Legközelebb már tud az ember helyezkedni :D
Végül csak elkészült.
Mindegy, nem volt kardinális, a ház volt előtte a fontos.
Ott addigra bejött a víz...igen a nejlon alatt, a homokzsákok alatt.
A talajvíz bejön, bármit tesznek. Hagytunk ott 10 zsákot még, meg szereztek raklapot, gondolom hűtőt ilyesmit ráemelnek, az is 10 centi haladék, ha a házban lesz a víz... Lesz. Sajnos lesz.
Kis lecsüccs, vízes-átizzadt póló ránkfázott és szúnyogokat hessegettünk.
Kis beszélgetés az arcokkal. Hidratálás.
Ránk esteledett.
Közben jött egy szemüveges úr. Azt hittem a polgármester, vagy legalábbis Valaki.
Jött ment, intézkedett, kérdezgetett.
Majd feltette a kérdést, itt végeztünk, a kocsimban van négy hely, kellene pár jelentkező, átvinné az Arany János utcába, ott még nincs semmi építve, de jön onnan is a Sajó...
(Folyt.#2:
http://onkentesz.blog.hu/2010/06/08/onkentesen_alsozsolcan_avagy_lenyomatok_egy_ember_egyetlen_napjarol_a_kriziszonaban_2
