Ment a munka, hánytuk, csak hánytuk. Fogni, szorítani már nem tudtam. Lapátolás nyiente. De a zsákokat még tudtam húzni. Közben Szabi húzott azzal, hogy istenibbnél istenibb kajákat sorolt, én meg már szikrákat láttam lassan (no azért volt tartalék a pocin, amiből égessek :D ), Meg kiokosodtam pár cigány ételből (már csak a vakaróra emlékszem, kovásztalan lepénykenyér), nomeg hihetetlen szívósságukról tettek tanúbizonyságot. Érdekes emberek, érdekes kulturális keveredés, és sajnos szakadék is. De jó kedély és életrevalóság, némi keserrel, egy csipetnyi primitivizmussal, jólelkűséggel... egyedi mixtura.
Lassan fogytak az emberek...lassabban tűntek el a kupacok, fent pedig vhol megroggyant egy védmű az utca elején, kellett sok zsák gyorsan megfogni a vizet... de ekkor már lassan összefolytak a percek, a lapátolások, a zsákok.
Lassan jött a 'game over'.
Elfogyott végre egy óra alatt a kupac. Amikor jött az újabb billencs a maga 16 köbméterével (kiöntéskor majdnem a nyakunkba szakította a felsővezetéket :) ),no meglátva az embermagasságú újabb kupacot... no akkor volt lelkileg is vége.
9 órán át alig álltam meg. Itt volt a vége. Szorítani, fogni már nem bírtam aki ismer tudja, hogy fizikumom elég komoly és tettem már le dolgokat az asztalra, ha 'oda kellett tenni' vmit, így képzelhető, ha már kidőltem, akkor mennyit és hogyan toltam 9 órán át.)
Büszke voltam a sokezer homokzsákra, amihez közöm volt. De ennyi.
Itt kellett abbahagyni.
Telefonáltam kedves befogadóimnak és leültem egy kerítés betonszegélyére.
A testvérpárral még diskuráltunk röviden, majd jött a telefon és indultam az utca elejére, nem tudtak behajtani értem a kupacoktól.
Még egyik megmondóember elkapott az utcán („-Hé, haversrác! Keresett az igazgató úr egy órát, megtalált? -Meg, persze, egyik udvarban zsákoltam, azért nem talált meg könnyen:)) majd isten hozzád védműépítés.
Hadd emeljek szót a védekezőkért:
Elképesztő terhelés, amikor jópár napja hmokzsákolnak, jó, nem ilyen intenzitással, mint most, hiszen a Sajó most ért el kritikus szintet, amikor szinte midnenhol ott kellett lenni aki csak mozogni tud, de a helyi önkéntesek azért napok óta lapátoltak, rakodtak, szivattyúztak, őrködtek.... Igen komolyan kivesz az emberből, főleg napokon át.
Minden elismerésem ezen embereké, hiszen külső segítség nélkül így helytálltak! Most este pedig már mindenkiért aki csak segített, nő, gyerek is. Amiben csak tudtak. Minden elismerésem.
Jutka férje (István) várt minket a kocsinál: Sajnos egy tizensok éves kehegő Škoda Favorit...Istenem, ilyen dolgos, intelligens, jóravaló emberek, és ilyet tudnak megfizetni...:-/ Európa?..........
És haladtunk az utcákon.
Még vissza kellett menni a cipőmért az eredeti állomáshelyemre, és ott is volt. Háborítatlan, mellette pár szem pogácsával.
És aztán hozzájuk el.
Tip-top kis házikó, minden igényes, igényes terasz, minden tiszta, nagyon-nagyon tip-top. Akár Mátyásföldön is lehetne egy szép magyar porta. Komolyan. Le a kalappal. Szép igényes magyar XXI.századi házikó, kívül-belül. Minden tiszta, rend mindenhol, kedves részletek. Igazán szép minden. Ezt másnap is szemügyre vettem, szinte mintha otthon éreztem volna magam.
Visszatérve: Megérkeztünk, ki a kocsiból, fel a teraszra és az ajtóban egy fürdőköpenybe csavarodott feltűnően csinos fiatal léány állt, azt hiszem legjobb fogadtatás :D
Jutalom a nap végén az érzékeknek az egész napos sok tisztátalan dolog után.
Lerúgtam a gumicsizmát, de fáradtan már ájultam is be az ajtón, és kicsit tartva a közelségemben feltételezhető erős egész napos izzadás és sárban tiprás kémiai illanásától övezve.
Majd a két szülő elkvártélyozott, én meg belezuttyantam egy kád forró vízbe.
Kicsit kezelgettem a jobb alkarom, mert izomgyulladás és csomó jelei mutatkoztak, majd ki a háziakhoz, egy vacsora...
...rég esett ilyen jól egy forró húsleves, amelyet eleve szabadkozva István tett elém (hát nincs is benne rendesen anyag, csak én csináltam, meg így meg úgy.....Isteni volt:) ), majd vmi húsos-vadasos vmit ettem, jó sok szénhidrátú rizzsel...nyamm. És aztán egyszerűen hajnal kettőkor beledőltem a hálózsákomba és délelőttig ki sem nyitottam a szememet.
Szikrázó napsütés, majd egy telefon az igazgató úrtól nyitotta a napomat, mindent még háromszor megköszönt...de tényleg aranyosak.
Jó, nézhetjük a dolgot úgy is, hogy a falu egy fikarcnyi központi segítséget sem kapott vasárnapig!
Én voltam az egyetlen ember, aki kintről jött. Sem önkénteseket, sem katonákat, sem rendőröket, senkit sem hoztak oda.
(Eljöttöm után, vasárnapra, mivel Felsőzsolcának már vége volt, átirányítottak Alsózsolcára 500 rendőrt segíteni. Végre. Rájuk is fért, hiszen még emelkedőben volt a Sajó, és sajnos ahogy most így hétfőn olvasom, még 50 centivel több jön le a Hernádon....elképesztő....hogy fogják megtartani a védműveket...)
Szóval kaptam egy vasárnapi családi reggelit (Jutka ügyeletben hajnaltól megint bent volt a hivatalban), így a két gyerekkel és édesapjukkal költöttük el a szalonnás-rántottás reggelit.
Remélhetőleg átmentem a rántotta-teszten:) (egy vicc, csak mementónak írtam ide:)
Ők jó magasan laknak a falu többi részéhez, így a messziről hallatszó honvédségi és rendőrségi konvojok szirénáitól eltekintve egy bármilyen szép nyári reggel is lehetett volna.
Csak a tagjaimon éreztem, hogy nem az.
És közben még ők voltak nekem hálásak, holott én kaptam első osztályú szállást, kedvességet, odafigyelést, komolyan...:)
Én lehetek hálás.
Hazautazás...
Fogós kérdés. Közúton már csak Nyíregyháza felé lehet bekerülni Miskolcra...mintegy 180 km kocsival........
Vonatok vajon járnak?
Felsőzsolcai vasútállomás elérhetetlen telefonon, központi MÁV sem veszi fel, meg az amúgy is félhülye, ott megtudni semmit sem lehet a hivatalos menetrenden kívül...szóval akkor próbáljuk meg.
Elköszönés a fiataloktól és Istvánnal be a vasba: Ki a vasútállomás felé. Még el lehetett jutni. Rendőrök mindenfelé, irányították a népet, de még el lehetett jutni, habár nagyon fent volt már a víz.
Az ügyeletesi irodában elég tanácstalanok voltak.
Tudni kell, ez egy fővonal: Ez megy Nyíregyháza felé, itt megy Sátoraljaújhely felé, és Hidasnémetinek is fel, de már csak félútig arra a Hernád miatt.
Itt még mentek a vonatok.
Az állomásról látható a Sajó hídja, amin jöttem is ide. De az egyik vágányon már 40 tonnás, kővel megpakolt vagonok sorakoztak, nehogy elvigye a híd aljától 10-20 centire tajtékzó Sajó a hidat is...
István minden szabadkozásom ellenére megvárta velem a vonatot. Menetrend már nem volt, jöttek ahogy tudtak.
Végül csak jött egy. Felpattantam Miskolcig, elköszönvén, meleg búcsút véve és istenhozzádot mondva e jobb sorsra érdemes jóembertől is...
...és lassan kizakatolt a vonat velem a tajtékzó, még érkeztemkor mutatott képénél is elképesztőbb képet mutató Sajó fölött a kríziszónából...Zsolcáról.
(Ezt kell(ene) megfogni. Felsőzsolcán nem sikerült. Remélem Alsón' sikerül...)
(Vízben állt az egész határ, amíg a szem ellátott)
(Érzékeltetendő, két nem saját fotó madártávlatból: Fotó: LÉGIFOTÓK.HU - Somogyi-Tóth Péter)
Szimonidészt idézve:
„keimetha tois keinon rhémasi peithomenoi”
(Megcselekedtük amit, megkövetelt a haza.)
Utólagos lecsapódások egyetlen napról?
Vannak napok, amelyeknek majd' minden pillanatára emlékszünk. És van sok-sok ezer nap, amiről egyetlen pillanatra sem.
Hát ez az előbbi volt.
Rengeteg hatás, élmény, szociális és emberi tapasztalat, fizikai, erőnléti, testi benyomás és acélosodás, kitartás, elképesztően drámai mégis szép naplemente a tajtékzó Sajóban bokáig egy lapáttal a kézben, emberek, sorsok, amelyeknek egyelten piciny elkeseredett percére, órájára, napjára tekinthettem, lehettem hatással, és ők is az enyémre.
Ilyen napokért érdemes élni.
Otthon bontogattam a kis csomagot, amit kaptam a háziaktól, isten áldja őket, kis képeslap Alsózsolcáról, meg kis térkép, informatív brossúra, hogy hol is jártam én, és az hogyan is néz ki békeidőben, meg amikor nem fedi víz...kis repikulcstartó landol is a kulcscsomómon.
És most következnek azon órák és napok, amikor azért drukkolok olvasok és gondolok, hogy meg tudják tartani az együtt felépített védműveket, házakat, falurészeket, egyáltalán az egész falut, nehogy nagytestvére, Felsőzsolca sorsára jusson...
(http://www.origo.hu/itthon/20100606-arviz-felsozsolca-helyszini-riport.html)
(Fotó: LÉGIFOTÓK.HU - Somogyi-Tóth Péter)
Isten áldja őket!
Ajánlott bejegyzések: